Magyar novellák

[Necroman_Mk2]

Kleinheincz Csilla: Tükörország, búcsúzz el!

A rövidke kis műben egy emberen keresztül látjuk a világot, aminél csak halványan ötlik fel egy korábbi világ képe. Története nagyon nincs, az is keveset árul el az időbombáról illetve a Tif-nak nevezett korábbi világból, inkább az érzelmekre koncentrál.
Természetesen minimális cselekvés van: a korábban szétszabdalt időablakok beúszó szilánkjait kívánja összetörni a főszereplő, ám a környezete félreérti indítékát. Hm, érdekes alapkoncepció, bár azzal, hogy a gondolatokon, memoárokon és érzelmeken kívül csak nagyon keveset tudunk meg a világról, nehezebbé teszi a befogadást.
Az írónő igyekezett változatosságot csempészni a műben azáltal, hogy az összes érzékszervünkre kívánt hatni. Érdekes kísérlet, bár a rövid terjedelem ellenére igen gyakori előfordulásuk miatt az az érzésem, hogy jórészt ennek próbálgatására írta e művet - emiatt viszont én csöppet erőltetettnek éreztem ezeknek a folytonos szerepeltetését.
Akkor most gyors értékelésként:

Pro:
+ az írás hangulata;
+ a főszereplő szenvedésének ábrázolása;
+ minimalista cselekmény, inkább a gondolatokra, emlékekre és érzelmekre koncentrál;
- az érzelmi csavar a végén;

Kontra:
- a kevés infó miatt nehezen érthető, hogy mi is van valójában;
- túl sok érzékszervre kívánt hatni a műben, emiatt kísérleti novella jelleget kapott;
- nem értem, hogy miért kellett egy Tif nevű világot "létrehozni", amikor lényegében azonos a Földdel (sőt, az eredeti elképzelés szvsz még hatásosabb is lenne);

Értékelés: 5 pont

[Necroman_Mk2]

Antal József: Vénuszlakók - egyedül

Folytatódik tovább a balfrász-féle vénuszi szappanopera, ezúttal ismételten az édesapa főszereplésével. Írástechnikailag maradt a régiben, ugyanúgy tölcséres szerkezetben íródott meg az aktuális rész is, igaz, most az egyes részeknél a legjobb ponton vágta el a szerző a fonalat: azaz az egyes eseményláncok második felében lesz csak teljes a kép.
Bár a mű egy ciklus része, viszont szerintem az előzmények nélkül is befogadható. Utalások természetesen vannak a korábbiakra, ezért ezek ismerete mindenképpen előnyös.
Ám a szerző mintha megbicsaklott volna a következetességben. Mert oké, hogy építettek egy Tükröt, amivel a földihez hasonló nappal-éjszaka ciklust tudtak megoldani a készítők, és ez által szabad ég alatt is termelhetnek növényeket a megszelídített Vénusz sivatagában, na de nem lett volna egyszerűbb egy hatalmas hangárnyi épületeken belül ezt megoldani? Mert ez a fóliázás nekem túlságosan következetlennek tűnt, pláne egy olyan szélsőséges időjárású és napszakú helyen.
Akkor most gyors értékelésként:

Pro:
+ a tölcséres szerkezet egyre ügyesebb felhasználása...
+ ... ahol is mindig a második félben áll össze a teljes kép;
+ a főszereplő lesatnyulása és folyamatos gondolati változása az egész műn keresztül;
+ a tájszólásos elemek most ügyesen lettek bevíve;

Kontra:
- mintha nem lett volna már olyan következetes az író, azaz: miért nem épületekben folyik a növénytermesztés, még ha szelidítettek is a bolygón;
- bár a westernes befejezés illik a történethez, de nekem nem jött be;

Értékelés: 7 pont

[Necroman_Mk2]

Nemere István: Öreg bolygó

A meteorbecsapódásos világvégét már többen megírták, Nemere azonban máshogy közelítette meg a dolgot: nem a kormányok szemszögéből, hanem egy idős, a világtól elzárva élő férfival szemlélve (amibe valószínűleg magát is belecsempészte).
Az ilyenkor szokásos "atomot a kisbolygónak" dolgot egy ügyes csellel hárítja, így az emberiségnek nem marad más hátra, mint a menekülés egy távoli, Földszerű bolygóra.
Hősünk azonban marad, mint ahogy néhány másik száz ember is. Az idős férfi csak szemlélődik, és próbálja elfogadni a hirtelen elmúlást. A novella jórészt ezen gondolatokból építkezik, a cselekmény minimális (egy vacsorameghívás), ellenben a környezeti és megújuló-energia használat ábrázolása príma. (Bár pont emiatt, meg a Hírmondó miatt olyan érzése van az embernek, mintha ez a mű régen íródott, és az asztalfiókból került volna elő.)
A végét ügyesen összehozta a szerző, mivel nem az történt, mint ilyenkor szokásos, ezért a bolygó és a rajta maradt emberiség új életet kezdhet. Ami viszont nem tetszett, az a Hírmondó stílusa, mely inkább az olvasónak magyaráz, mintsem híreket közöl.
Önmagában véve kellemes olvasmány volt, sőt, az előző évek tapasztalatai alapján még a Zsoldos Péter díjra is esélyesnek tartom. (Hogy megérdemelten-e, az már más kérdés...)
Akkor most gyors értékelésként:

Pro:
+ az ügyesen felépített hangulat;
+ inkább filozofálás, a cselekmény minimalista;
+ a veszedelmes Fekete Herceg és a vége, minek következtében megújulhat a Föld;

Kontra:
- a Hírmondó szövegét nem éreztem hitelesnek (inkább az olvasónak szól, s nem a hallgatónak);
- értem, hogy egy fiktív(?) növénnyel tovább növelik a fantasztikumot, de nem éreztem kellőképpen indokoltnak;

Értékelés: 8 pont

[Necroman_Mk2]

Henry Jones Jr: Úgy fent, mint lent

( , és : egyéb elfoglaltságok miatt csak most hozom be a lemaradásom a korábbi Galaktikákban, köztük a HiperG 3-mal is, amikor azt vettem észre, hogy az egyik álnéven író magyar szerző novelláját nem véleményeztem. Így hát jöjjön a hiánypótlás: )
Maga a mű az idegen civilizációval történő találkozásra épít, mindezt egy laza életfelfogású, fiatal(os) marketing szakember szemszögéből nézve. Az író nem távolodott el választott karakterétől, az olvasó is csak azt érzékeli, látja, hallja és tud, amit Jake.
Ehhez még hozzájön a laza stílus is, amit időnként meg-meg fűszerez kikacsintó (pl. Ördög-torony említése), máshol ironikus (pl. Dove Örökillat) megjegyzésekkel. Az utóbbihoz kapcsolódva: magyar novellaként szokatlanul sok benne a terméknév, de ez egyáltalán nem zavaró, sőt, csak tovább színezi a történet, ami a technikai fejlődés tekintetében valamikor a közeljövőben játszódik.
A vége azonban... Hát, tényleg nem erre számított az ember, meg érződik, hogy a mű erre lett kihegyezve, de az ilyen "nincs más az univerzumban, csak középszerűség." üzenettől (szubjektíve) sikítófrászt kapok (amit a rákövetkező mondatok tovább tetéznek). Emiatt a novella nálam erősen megcsappant a végére, még ha a legutolsó SW poén még rendesen ül is. (Bár egy űrutazásra képes fajnak azért ez lehet nem olyan nagy dolog, mint a jelenkor földi embereinek.)
Akkor most gyors értékelésként:

Pro:
+ a főszereplő jellemzése (tipikus marketinges fószer...);
+ a nézőpont megválasztása;
+ a kikacsintó és cinikus utalások...
+ ...amit a magyar novellától szokatlanul sok márkanévhasználat csak tovább fokoz;

Kontra:
- a vége nem ütött annyira, ráadásul a nézőpont is kizökkent;
- a novella üzenete;
- Mikor valaki Orson Welles rádiójátékát ma akarja végrahajtani, akkor megfeledkezik a rádió akkori és jelenlegi helyzetéről a médiapiacon. (Ezt mondjuk több novellában is feltűnt már...)

Értékelés: 7 pont

[Necroman_Mk2]

Bogáti Péter: A Lar

Bár az e havi retro novella sem éppen az SF kategóriát erősíti, viszont a természetfeletti misztikumával már érezhetőbb helyet érzek a magazin lapjain.
Maga az alapötlet érdekes és jó: az eddig harmadosztályú sci-fiket író szerző egy stílusváltást követően megfogja az isten lábát, és olyan sors jut neki, amiről titokban minden írással foglalkozó ember álmodik: siker, pénz, csillogás és a mozivászon.
Ugyanakkor a szerző remekül vonultatja végig az ötletlopással az erkölcsi vonulatot, amit megspékel a titokzatos (egyben beszédes nevű) Hans Cristen Andersen úrral, akinek a magazincikke alapján írta meg a sikert. Az erkölcsi vonalra a szerző a mű második felében nagy hangsúlyt fektetett, s a jótett helyében jót várj mondás alapján a hálátlanság bizony megbosszulja magát.
A stílus amúgy kellemes, jó olvasni, a szex jelenet felvezetése pedig példa értékű mindenki számára, akik hasonló esetén el akarják kerülni a pornográfiába való hajlást. Egyedül a larokkal való megismerkedés részét egyszerűsítettem volna, mert így túlontúl nyakatert volt - de a többi bekezdés oké volt.
Akkor most gyors értékelésként:

Pro:
+ az érdekes alapötlet;
+ a kellemes stílus, a fantasztikum kellő adagolása;
+ a szexjelenet felvezetése;
+ minden író álma az, ami a műbeli Dannel történt;

Kontra:
- a larokkal való megismerést tárgyaló bekezdést túlkomplikáltnak éreztem;

Értékelés: 8 pont

[Necroman_Mk2]

Toochee: A halotti tor

Mint pár perc kutakodás után kiderült, a fenti novella elkövetője nem új szerző, hanem egy nagyon régi (és lapközeli) ember, aki most új álnéven mutatkozik be az olvasói előtt.
A névcsere egyben a stílus cseréjére is utalhat, mivel a halotti tor érzésem szerint nem sci-fi. Igaz, hogy a halottak elföldelése helyett azok megevésének témáját boncolgatja (szó szerint...), de ettől én még kevésnek érzem. Maga a történet amúgy egy temetésen játszódik, ahol négy idős hölgy élménybeszámolóit hallhatjuk a különféle halotti torokról - aminél érezhető, hogy a szerző alaposan körbejárta az adott gondolatkísérletet. Ezek olvastán néhol még nekem is fölállt a szőr a hátamon (noha párszor már jómagam is elgondolkodtam a témán), de maga a stílus olyan túl átlagos, semmilyen.
Ezen felül a lezuhant úrhajó történetét olyan erőltetettnek éreztem, mert mintha félúton a szerző is rájött volna: ez valójában nem SF. De ha ettől eltekintünk, a mű még ekkor sem emelkedik tovább.
Akkor most gyors értékelésként:

Pro:
+ nem teljesen egyedi, DE szokatlan alapötlet;
+ a szerző a beszélőkkel alaposan körbejárja a témát;
+ néhol morbid...

Kontra:
- ...de a stílus összeségében olyan semmilyen;
- azt az űrhajót nem kellett volna beleerőszakolni;

Értékelés: 5 pont

[Necroman_Mk2]

[ll]

Köszi a 8 pontot:) A zenekart, vagy a mintáját nem fogod megtalálni, vagy ha igen, akkor engem is értesíts, mert érdekelne a dolog:)
Hm, hogy túl hamar vége lett? Ezt dicséretnek veszem. Az az igazság, hogy amikor befejeztem, márt tudtam, hogy lesz folytatása. Talán ezért.
üdv
Lajos

[Necroman_Mk2]

Kánai András: Hogyan legyünk szuperhősök?

A novella egy laza képregényre hajazó történet egy lengyel fiatalemberről, akiből a végére hős válik. Az író remekül használta fel a sablonokat, majd kerekítette ki a történetet a végére.
Kezdődik minden a férfi életével, fókuszban a munkahelyén történt kisebb-nagyobb megaláztatások, meg maga a munkakör, amit Kánai a maga módján a világ legrosszabb állásának állított be. (Magánvélemény: ez a fajta "a betelefonálók panaszait kezelő" call-center nekem még mindig 100-szor jobban fekszik, mint a telefonos zargatásos társa) Egyetlen kitörésnek a térutazás ígérkezik, ami ebben a világban egy viszonylag magasabb kezdőtőkével el lehet kezdeni.
A mű első harmada-fele mondhatni semmi különöset nem tartalmaz: hősünk elhatározásra jut, az anyja ellenkezik, elmegy, és unatkozik az idegen bolygó bennszülötteinél. Eddig... nem nevezném álmosítónak vagy unalmasnak, de az ellenkezőjét se mondanám. Ugyanakkor szükségesnek tartom ezt a hosszú felvezetőt a főszereplőhöz azonosuláshoz.
A bonyodalom aztán beindul, kiderül, hogy a dolgok nem olyan egyszerűek, mint amennyire látszanak, és Ted segítőjével egyetemben nagy lehetőséget kap. Az eddig képregényeket faló emberke hirtelen maga is szuperhőssé válik, még ha botcsinálta módon is. Innen, bár a szerző bedob néhány fokozót (pl. 2 órád van a visszatérésig), egyenes út vezet a hírnévig és a happy endig.
Ha valamibe bele lehetne kötni, az az, hogy időnként a szerző elnagyolja a leírást, pontosabban: nem teszi egyértelművé. Gondolok itt elsősorban a módszernek a leírására (akkor most hipertérugrik vagy Slidersezik?), valamint a foglyok tárolását sem érzem egyértelműnek (ketrec vagy verem?).
Akkor most gyors összefoglalóként:

Pro:
+ a főszereplő és a fejlődése;
+ a kellő felvezetés...
+ ... majd a történet rendes beindulása;
+ a képregényes hangulat...

Kontra:
- ... és sablonok;
- néha nem éreztem egyértelműnek az írást;

Értékelés: 7 pont

[Necroman_Mk2]

Lovas Lajos: Minek nevezzelek?

A novella az oktatás és a virtuális valóság házasításáról szól, amely bár nem új dolog, és az újság lapjain se először jelenik meg (lásd Kaland vagy vizsga?), a prezentáció miatt azonban ez nem hiba!
Sőt, az író ügyesen ragadta meg a mai történelem szakos hallgatók "műveltségéről" szóló rémtörténeteket (aminek, sajnos, valóságalapja is van...), és gyúrta bele a műbe. Emiatt nem érezzük erőltetettnek a mesélő diák által előadott virtuális történetet, meg hogy nem ismerte fel az által alakított történelmi személyt.
Ehhez hozzájön még a laza nyelvezet és stílus, valamint egyéb finom aprólékok, mint pl. a Tamás Bácsi és a Fiatal Gyerekek alternatív együttes szerepeltetése. (Amúgy ez egy valós formáció, vagy max. ihletőt találnék?)
Jó, bele lehet kötni abba, hogy egy egyetem miért alkalmaz ilyen méregdrága módszert az oktatáshoz, viszont ezt nem éreztem zavarónak. Sőt, a virtuális világ (történetbeli) újszerűsége miatt még reálisnak is mint tesztlabor.
Egy dolog nem tetszett: a vége. Túl hamar zárta le az író, mintha a novella többi része már meglett volna, csak hirtelen be kellett fejezni, hogy időben megjelenhessen. Ez sajnos megtöri a korábban fölvázolt kellemes tempót - picivel hosszabban tán még jobb lett volna.
Akkor most gyors értékelésként:

Pro:
+ az ötlet, valamint a reflektálás a hallgatók műveltségére;
+ a történet a történetben előadás;
+ a humoros stílus és a laza nyelvezet;
+ apró színesítő elemek, pl. a zenekar;

Kontra:
- a túl hamar vége lett, összecsapott a befejezés;

Értékelés: 8 pont

[onsai]

Necroman Mk2, köszönöm a kritikát! Alapos és érdekes volt, jól összefoglalta a novella lényegét. És engem mint szerzőt is elgondolkoztatott. Az novi végén az írói kiszólás szándékos volt, de még majd gyakorlom, hogy lehet elegánsabban végrehajtani.

[Necroman_Mk2]

Fekete Gyula: A kíváncsiság veszedelmei

A szomorú apropójú retro novellának már a legelején jelzi az író: ne vegye komolyan. Kezdve a népmesei elemek és fordulatok bevitelét, mindezt ügyesen ültetve napjaink környezetébe.
A mesebeli feltaláló figurája ügyesen lett megalkotva, ráadásul okosan fejleszti tovább a mindent látó gépét mindent hallóvá, majd mindent gondolatolvasóvá. A rövid történet kellően meg lett csavarva ahhoz, hogy élvezettel olvassuk végig a nem éppen kedvező befejezésig.
Az egyetlen zavaró dolog a hatalom ábrázolása: én eltúlzottnak éreztem, emiatt a kisember csak alulmaradhat mentalitás lengi át a mű második felét (vagy ez esetben: oldalát), nem hagyva kiutat az amúgy tehetséges géniusznak. Pedig ha egy kicsivel ambiciózusabb és/vagy hatalomra vágyóbb lett volna...
Akkor most gyors értékelésként:

Pro:
+ a terjedelem;
+ a mesebeli hangulat;
+ a fordulatos történet;

Kontra:
- a szereplő feltaláló túlontúl kisemberes a képességeihez képest;
- a szomorú végkifejlet agyoncsapja a korábbi laza hangulatot;

Értékelés: 7 pont

[Necroman_Mk2]

K. Varga Beáta: Inga

Ritkán térek ki egy novella címválasztására, de jelen esetben megteszem: szerintem az Inga, bár a végén értelmet nyer (lehetne orosz női név is), e tekintetben szerencsétlen választás volt, mivel a műben többször is elhangzó "Egyensúly" jobban kifejezte volna a mű mondanivalóját.
Amúgy Bea a múltkorihoz hasonlóan ismét egy pszichológiai alapra helyezett sci-fit írt. Nincs ezzel semmi baj, főleg, hogy most egy közérthetőbb alapot, a freudi éneket választotta alapul.
Az elgondolás jó, Franz Kuhleren keresztül pedig ötletesen vezeti a történetet a szerző.
Ami viszont az írás fő erőssége, az a világábrázolás: Bécs, a bűnös város képe megkapó, ugyanakkor túlzásai ellenére is valós problémákat feszeget. Ezt fokozza még a felső-középosztály elkerített részei, majd az átalakulás a tiszta, rendezett, de mégsem tökéletes várossá.
Az ötlet, hogy a bűnözőkben különféle kísérletekkel megnöveljük az erkölcsi tartást, kiválónak tartom. Az író megtehette volna egy így keletkezett ideális társadalom ábrázolását, viszont ő ennél tovább ment, és rávilágít ennek a hibáira is. Mert hiába végeznek önkéntes munkát, a fehér karszalag bizony nem hagyja nyugodni az embert.
A végkifejlettel viszont nem értek egyet. "egész sztrádát - új Auschwitzek felé.", ami a korábban érezhető hasonlóságot kívánja fokozni a náci Németországgal. De van egy bökkenő: ott a zsidók személyében konkrétan megnevezték a bűnbakokat, míg ebben a novellában... Nos, oké, hogy táborba zárnak, de mégis kiket?
E mellett a legvégén a politikai események alakulása után én nem szúrtam volna be gondolatokat. Ezzel az írói kiszólással ha nem is borítja fel, de kicsit kibillenti a művet az eredeti ritmusból.
Akkor most gyors értékelésként:

Pro:
+ a történet terjedelme, felépítettsége;
+ a főhős karakter, akit ügyesen "párhuzamosít" Freuddal;
+ a bécsi jelenetek leírása;
+ az elgondolás, miszerint bűnözőkből készítenek meg erkölcsös önkénteseket;

Kontra:
- nem a legszerencsésebb címválasztás;
- homályos pontok (pl. kiket vinnének az új Auschwitzba?!)
- a legvégére én nem raktam volna a gondolatot;

Értékelés: 7 pont

[scaurus]

[Jud]

Kitalálom: fordította Sohár Anikó.

Állítólag úgy lehet értelmezni a mondatait, ha megpróbálod visszafordítani őket angolra.

A borító valóban érdekes kérdés, az ilyen jellegű külcsínnel alapvetően a női olvasókat célozzák meg, legalábbis külföldön. Hasonló árulkodó jelek lehetnek még a lábak, cipők:

http://www.mediabistro.com/galleycat/book_jackets/because_much_more_than_a_books_content_is_prone_to_unoriginality_episode_5_legs_feet_shoes_21044.asp
_________________
http://judlorin.blogspot.com